2026. április 20. Admin 203 megtekintés

A második félidőre lehet építeni

Bár az eredmény nem nekünk kedvezett a Moyra-Budaörs Handball otthonában, fiatal csapatunk a fordulás után bebizonyította, hogy van benne tartás és küzdeni tudás. A 39-25-ös végeredmény ellenére a második harminc percben egyenrangú ellenfelei voltunk a stabil első osztályú hazaiaknak.

A második félidőre lehet építeni

Úgy vágtunk neki a szombati összecsapásnak, ahogy azt az előzetes beharangozónkban is írtuk: újabb esélyként tekintettünk a mérkőzésre, hogy bizonyítsuk fejlődésünket az NBI-es mezőnyben. Tudtuk, hogy a Budaörs rutinos, gyors és rendkívül összeszokott együttes, amely hazai pályán bárkire veszélyes. 
A mérkőzés elején sajnos megmutatkozott a két csapat közti különbség. A hazaiak nagy elánnal kezdtek, gyors gólokkal elléptek (4-0), és bár próbáltuk tartani a lépést, a védekezésünk nem állt össze úgy, ahogy terveztük. Az első játékrészben a Budaörs könyörtelenül kihasználta a hibáinkat, így a szünetre tetemes, 23-10-es hátránnyal vonultunk.
Ami azonban a félidő után történt, az pontosan az a mentalitás, amiért szeretjük ezt a csapatot! A lányok nem adták fel a küzdelmet. A második harminc percben egy teljesen más arcát mutató Kozármislenyt láthattak a nézők. Feljavult a védekezésünk, támadásban pedig bátrabb és hatékonyabb megoldásokat választottunk. A fiatalok jól szálltak be a meccsbe, többek között Palotás Tünde is rendre jó megoldásokat választott. Külön öröm, hogy a második félidőt mindössze egyetlen góllal, 16-15-re nyerte a Budaörs, ami jól mutatja: ha elkapjuk a ritmust, képesek vagyunk szoros, és izgalmas eredményt produkálni. 

Így látták a főszereplők:

Kár az első harminc percért, amely során nem voltunk egyenlő ellenfelei a hazai gárdának, de a tanulságokat levonjuk, és építkezünk a második félidő pozitívumaiból.
Köszönjük szurkolóinknak, akik ezúttal is mellettünk álltak!

Moyra-Budaörs Handball - Kozármisleny KA 39-25 (23-10) 
K&H Liga, 21. Forduló, 2026.04.18. 17:00
Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand, Budaörs - 400 néző
Játékvezetők: Haskó Tamás, Natkai Norbert 

Kozármisleny KA: Wichmann, Szabó - Bernhardt 6, Friedszám 1, Brettner 2, Kecskés 1, Palotás 4, Lengyel 2, Bréda, Rácz 1, Scheffer 3, Kelemen, Kollár 2, Szatmári 3 
Vezetőedző: Kovács Tamás 
Erőnléti edző: Varga Imre 
Kapusedző: Vig Vivien 
Gyúró: Kecskés Zsolt

 

Eredmény alakulása: 5.p 4-1, 10.p 7-4, 15.p 10-6, 20.p 13-6, 25.p 18-7, 30.p 23-10, 35.p 26-11, 40.p 29-14, 45.p 32-17, 50.p 32-20, 55.p 37-23, 60.p 39-25 
Hétméteresek: 3/3, ill. 5/3 
 

Ha tetsztett, oszd meg:
Vissza a hírekhez