2026. április 29. Admin 244 megtekintés

Állandóság a kapuban

A háló előtt marad minden a “régiben”! Wichmann Vivien és Szabó Luca is a folytatás mellett döntött

Állandóság a kapuban

A mislenyi kötődés adott a kapuban! Wichmann Vivi nálunk kezdett kézilabdázni, és azóta is csak a mislenyi kék-fehér mezt viselte. 
Szabó Luca egy pár éves kitérőt követően tért haza, de ő is nálunk vett először kézilabdát a kezébe. 
Örülünk, hogy továbbra is itthon tudhatjuk őket! 
Szabó Luca további egy évre, míg Wichmann Vivien 1+1 évre kötelezte el magát csapatunkhoz!

Wichmann Vivien: A hosszabbítás mellett döntöttem, mert úgy gondolom, hogy minden adott lesz ahhoz, hogy a következő szezonban sikeresek legyünk. Szeretek itt játszani, hiszen egy nagyon jó közösség alakult ki, és szakmailag is biztosítottak a feltételek egy eredményes évhez. Az idei szezonban sok tapasztalattal gazdagodtam az első osztályban, és nagy élmény volt ilyen csapatok ellen ismét pályára lépni, még akkor is, ha kevés sikerélményünk volt. Bízom benne, hogy az idei évből is sokat tanulva hosszú távon egy stabil első osztályú csapattá tudunk válni.
Egyéni céljaim között szerepel, hogy tovább fejlődjek és magabiztosabbá váljak a kapuban. Szeretnék a csapat hasznos tagja lenni, segíteni a lányokat mind a pályán, mind azon kívül.

Szabó Luca: Azért döntöttem a hosszabbítás mellett, mert nem titok senki előtt, hogy a szívemen viselem a mislenyi kézilabdát. Sokat jelentenek számomra a szurkolók és a kisgyerekek. Szeretném, ha a következő szezonban visszatérne az az élet a lelátóra, amiről mindig is híres volt a kozármislenyi sportcsarnok! Bízom benne, hogy az új edző érkezésével megismerhetünk egy másik szemléletet és egy olyan brigáddá kovácsolodunk, akik tűzön-vizen át hajtanak majd a céljaik eléréséért. Motiváltan várom a következő szezont, és az idén szerzett tapasztalataimat kamatoztatni fogom a következő idényben! Célom, hogy hétről-hétre stabil teljesítményt tudjak nyújtani és biztos pont legyek a csapatnak a pályán és azon kívül is!
Edzőként szeretném megtartani a jó kapcsolatomat a kis lurkókkal és segíteni őket mindenben!

Ha tetsztett, oszd meg:
Vissza a hírekhez