2026. április 29. Admin 167 megtekintés

Érkezik az Esztergom

A K&H Liga 24. fordulójából előrehozott mérkőzésen fogadjuk az Európa-liga négyes döntőjébe jutó ellenfelünket 

Érkezik az Esztergom

Elek Gábor tanítványai történelmet írtak az idei szezonban: a klub első nemzetközi szezonjában rögtön kvalifikálták magukat a döntő hétvégére, amely május közepén kerül megrendezésre. Ennek hatására kellett előrehozni a mi mérkőzésünket is, a kérésnek pedig örömmel tettünk eleget, hiszen Szucsánszki Zitáék franciaországig utaznak majd, hogy az elődöntőben a házigazda Dijonnal csapjanak össze május 16-án, 18 órai kezdéssel. 
Már a fent leírtakból is könnyű leszűrni ellenfelünk játékerejét, de ha a hazai bajnokságot nézzük, akkor is azt láthatjuk, hogy a három BL csapat mögött ott vannak a tabellán Szmolekék, akik eddig öt vereséget, két döntetlent, és a tizenöt győzelmet szereztek huszonkét mérkőzésen. 
A győzelmek között ott találjuk esztergomi oldalon a misleny elleni meccset is. Az őszi összecsapáson igen komolyan megszenvedtünk a Suzuki Arénában: az első játékrészben 10 találatig jutottunk, míg a hazaiak 21-ig, de ha lehet, a második félidő még nehezebb volt. Összesen 15 gólt lőttünk a hatvan perc alatt. 
Ha hozzátesszük, hogy az Esztergom kedden este még a Fradi ellen játszott rangadót, amelyet csupán hárommal (28-31) buktak el, tehát nem a legfrissebb játékosokkal jönnek, akkor is azt kell mondjuk, hogy nekünk ezen a meccsen is részcéljaink lehetnek. 
Ettől függetlenül a küzdelem és a hozzáállás megfelelő kell, hogy legyen, hiszen az az alapja mindennek! 
Jó program lehet ez a hosszú hétvége kezdéseként! 
Gyertek, szurkoljatok a lányoknak csütörtök kora este! 

Prozlik Titanilla: Először is szeretném megköszönni a bizalmat, hogy életem első NBI-es meccsét játszhatom. Ha egy jó meccset szeretnénk játszani, ahhoz a kulcs a fegyelmezett védekezés, és a gyors visszarendeződés. Támadásban türelmesen kell játszanunk, kihasználni a helyzeteinket. Ha csapatként működünk végig, akkor egy jó meccset játszhatunk.

Kozármisleny KA - MOL Esztergom
K&H Liga, 24. Forduló, 2026.04.30. 18:00 
Városi Sportcsarnok, Kozármisleny 
Játékvezetők: Kovács Tibor, Mándli Balázs 

Ha tetsztett, oszd meg:
Vissza a hírekhez