2026. október 04. Admin 209 megtekintés

Ezúttal kitartott az előny

Az NB I/B negyedik fordulójában a Győri ETO KC U20 otthonában léptünk pályára. A szünetben ugyanúgy 15–18-ra vezettünk, mint két héttel korábban a TFSE ellen, ezúttal azonban a második félidőben sem engedtük ki a kezünkből a mérkőzést, és 23–27-es győzelemmel tértünk haza Győrből.

Ezúttal kitartott az előny

Nem indult könnyen a délután. A hazaiak oldalán Rédecsi Polett az első öt percben négyszer is betalált, így 6–4-re vezetett az ETO. Gyorsan rendeztük a sorokat: Sári Barbara, Horváth Anna és Friedszám Janka találataival a 8. percben már mi vezettünk. A győriek még kétszer egyenlítettek, de a 11. percben Scheffer Zsanett góljától kezdve a mérkőzés végéig nem adtuk ki a kezünkből a vezetést. 10–11 után közel tíz percen át nem kaptunk gólt, a hazaiak időkérése sem törte meg a lendületünket. A 23. percben 10–16-ra vezettünk. Ismerős forgatókönyv következett: a félidő hajrájában Takács Maja Márta három gólt szerzett, Laluska Balázs időt kért, a szünetre pedig három találat maradt az előnyünkből.
A térfélcsere után sem lassított a hazai csapat. A 35. percben 17–18 állt az eredményjelzőn, vagyis egyetlen gólra zárkózott a házigazda, de ezúttal nem jött el a fordulópont. Bréda Luca és Kecskés Noémi gólja után újra kettő volt közte, majd 19–20-tól kilenc percen át nem kaptunk gólt, és a 48. percre 19–23-ra elléptünk, hogy aztán a Győr még egyszer közelebb kerüljön. 21–23-nál kértünk ismét időt, ami hatékony fegyvernek bizonyult. Scheffer Zsanett és Bréda Abigél is betalált, a hajrában pedig Sári Barbara két góljával a négygólos győzelem is biztos lett. A gólgyártásból ezúttal is többen kivették a részüket: Bréda Luca és Scheffer Zsanett ötször, Kecskés Noémi, Horváth Anna és Sári Barbara négyszer volt eredményes. A legfontosabb mégsem a gólok megoszlása, hanem az, hogy a második félidőt is megnyertük. A hazaiak egy gólra zárkóztak, de most nem omlottunk össze, és hidegvérrel, türelemmel hoztuk le a végjátékot. 

Laluska Balázs: Nagy iramú első, taktikusabb második félidő után tudtuk megtartani az előnyünket. Nagy szükségünk volt erre, gratulálok a lányoknak!

Figyelem, változott a következő mérkőzésünk időpontja! A Komárom VSE csapatát 2026. október 11-én, vasárnap 15:00-tól fogadjuk hazai pályán, a kozármislenyi Városi Sportcsarnokban!

Győri ETO KC U20 – Kozármisleny KA 23–27 (15–18)
NB I/B, női, 4. forduló, 2026.10.03. 14:00
Magvassy Mihály Sportcsarnok, Győr – 100 néző
Játékvezetők: Bab Ágota Gyopár, Bodó Zsuzsanna

KKA: Wichmann, Szabó, Stark – Bernhardt 1, Friedszám 2, Ostrosics, Kecskés 4, Hónig 1, Palotás, Molnár, Horváth 4, Csökmei, Bréda L. 5, Sári 4, Bréda A. 1, Scheffer 5
Vezetőedző: Laluska Balázs
Edző: Mátrai Péter
Kapusedző: Vig Vivien
Gyúró: Kecskés Zsolt

Eredmény alakulása: 5. p: 6–4, 10. p: 7–8, 15. p: 10–12, 20. p: 10–14, 25. p: 12–17, 30. p: 15–18, 35. p: 17–18, 40. p: 18–20, 45. p: 19–22, 50. p: 21–23, 55. p: 22–25, 60. p: 23–27.

Ha tetsztett, oszd meg:
Vissza a hírekhez