2026. március 12. Admin 214 megtekintés

Legyen izgalmas!

A bajnokság tizenhetedik fordulójában a Kisvárda Master Good SE csapatát fogadjuk a kozármislenyi Városi Sportcsarnokban 

Legyen izgalmas!

Szombaton ismét kézilabdával teli nap lesz, hiszen az U20-as (13:30), és U18-as (15:30) csapataink a NEKA gárdáival mérkőzének meg a felnőtt összecsapás előtt. 
Ők is megérdemlik a biztatást, ami elkél majd este is, mert a soron következő hatvan perc sem lesz egyszerű a felnőttek számára. Mondhatjuk, hogy a Várda évek óta stabil tagja a mezőnynek, bár több, mint valószínű, hogy ezt a szezont ők sem teljesen így tervezték. A tizenegyedik helyen tanyáznak pillanatnyilag a tabellán 5 győzelemmel, és 11 vereséggel. Bár a Váctól oda-vissza kikaptak, az első fordulóban csupán egy találattal (27-26) maradtak alul, míg a visszavágón is csak három (23-26) találat volt a különbség, de az Alba otthonában is csak egy góllal (23-22) maradtak le a pontszerzésről. Ebből is látszik, hogy apróságokon múlt csupán az, hogy nincsen előkelőbb pozícióban Józsa Krisztián gárdája. 
Az elmúlt két fordulóban a két nagycsapat ellen léptek pályára, és szenvedtek nagyarányú vereségeket, így biztosak lehetünk benne, hogy plusz motivációval fognak pályára lépni ellenünk is, hogy végre visszataláljanak a győztes útra, ugyanakkor az is valószínű, hogy nem a legfrissebb állapotukban érkeznek, mivel szerdán még a DVSC elleni Magyar Kupa meccsen futottak ki a küzdőtérre. 
Ami minket illet az utóbbi időben, a játék képét tekintve kissé kétarcúak vagyunk, - még ha ez pontokban nem is manifesztálódott - hiszen vagy nagyon megszenvedünk egy-egy ellenféllel szemben, vagy felszabadult, szép kézilabdát mutatunk magunkhoz képest, mint például a legutóbbi fordulóban is, amikor a Mosonmagyaróvár otthonában tudtunk 31 találatot szerezni. Ha a támadások tekintetében tudnánk tartani azt az iramot, és még egy jó védekezést is mellé tenni … 
Reméljük, hogy ezúttal hazai pályán is a szebbik arcát mutatja meg a csapat! 
Gyertek, szurkoljatok a lányoknak! 
 

Hónig Hanga: Mindenképpen szeretnénk javítani az őszi forduló eredményén. Igyekszünk majd minél felszabadultabban játszani, ugyanakkor keményen védekezni és fegyelmezetten támadni. Ha hasonlóan tudunk játszani, mint a Mosonmagyaróvár ellen, akkor elégedetten jöhetünk le a pályáról. A legfontosabbnak azt tartom, hogy a csapategység legyen erős.

Kozármisleny KA - Kisvárda Master Good SE 
K&H Liga, 17. Forduló, 2026.03.14. 18:00
Városi Sportcsarnok, Kozármisleny 
Játékvezetők: Paska Dániel, Vastag Sámuel 

 

           

 

 

Ha tetsztett, oszd meg:
Vissza a hírekhez