Két forduló van hátra a 2025/2026-os bajnoki szezonból, az utolsó fordulót majd hazai pályán rendezhetjük meg, de előtte még dunaújvárosban kell helytállnunk - a szokásoktól eltérően - vasárnap kora este.
Aki követi a kézilabdát pontosan tudja, hogy a Dunaújváros meglehetősen rossz helyzetbe került a szezon során, így szinte lehetetlen küldetésbe fogtak Zubai Gáborék, miután a csapat szinte összes felnőtt korú játékosa távozott. Ellenfelünk eddig két pontot gyűjtött össze két döntetlen segítségével, de ez a két egység még a tavaszi szezonban jött össze, a Budaörs, valamint a Mosonmagyaróvár ellen, a változások óta viszont a felforgatott keret nem tudott pontot szerezni, illetve ha megnézzük az eredményeket, akkor azt láthatjuk, hogy még szoros meccset játszani sem. Biztos kieső tehát a Dunaújváros is velünk karöltve.
Természetesen találkoztunk már velük mi a bajnokság során, a januári mislenyi meccsen pedig (31-19) megszületett az első sikerünk a szezonban.
Most is igen jót tenne a lelkeknek, és a hangulatnak egy győzelem, de abban biztosak lehetünk, hogy a DKKA is hasonló gondolatokkal fut ki a dunaújvárosi sportcsarnok küzdőterére, hiszen azóta - fiatalság ide vagy oda - egy pár meccs rutinját magára szedte ez a gárda. Az biztos, hogy nem szabad a januári meccs végeredményéből kiindulni. Ha biztosra vesszük a sikert, akkor okozhatunk magunknak és a szurkolóinknak is kellemetlen perceket vasárnap este, amit mindenképpen jó lenne elkerülni, és egy szép emlékké varázsolni az idei utolsó vendégszereplésünket.
Szatmári Melinda: Szeretnénk megismételni az őszi mérkőzésünket, és újra győztesként elhagyni a pályát. Ehhez fókuszált, feszes védekezésre lesz szükségünk, támadásban pedig pontos játékkal és jó helyzetkihasználással kell érvényesítenünk a saját játékunkat. Az utolsó idegenbeli mérkőzésünk következik Dunaújvárosban, ahova várjuk szurkolóinkat is, akik jóban-rosszban mindig mellettünk állnak.
DKKA - Kozármisleny KA
K&H Liga, 25. Forduló, 2026.05.24. 18:00
Városi Sportcsarnok, Dunaújváros
Játékvezetők: Dáné Rita, Marton Zsófia