top of page

A cél: Budapest

A 13-ik forduló következik az első osztályú pontvadászat során, amikor is az MTK Budapest vendégei leszünk

Fotó: Csobán Róbert

A fővárosi együttes önmagához képest nem kezdte túl jól a bajnokságot, hiszen az eddigi 12 összecsapásából kétszer hagyta el győztesen a pályát Vágó Attila gárdája, míg három alkalommal osztoztak a pontokon aktuális ellenfelükkel és hét esetben vesztesen térhettek vissza öltözőjükbe. Ennek ellenére elmondhatjuk, hogy jó erőből álló gárdáról van szó, ahol eddig a sérülések is közbeszóltak. Az utóbbi pár meccsen már felfelé ívelő pályát mutattak, hiszen hazai pályán a DKKA csapatát könnyedén fektették két vállra, illetve a közvetlen riválisnak számító NEKA otthonában is nyerni tudtak, legutóbb pedig a Praktiker-Vác vendégeként mutattak meggyőző teljesítményt Kekezovity Annáék. Mi pedig továbbra is vágyjuk első idegenbeli győzelmünket, hiszen az első osztályban eddig csak hazai pályán tudtunk pontot illetve pontokat szerezni. Szinte már unalomig lehetne ismételgetni, de a kulcs ezúttal is a védekezésünk lesz. Rutinos ellenfelünk gyakorlatilag két egyenlő tudású sorral rendelkezik, amelyek megállítása nem lesz egyszerű feladat, már csak kondicionális oldalról sem. Ami pedig a támadásokat illeti, ezúttal is fegyelmezett és pontos játékkal lehet csak esélyünk a házigazdák ellenében. 

És ha már újra a védelmet emeljük ki, megkérdeztük csapatunk kapitányát, Pusztai Petrát, mire lesz majd szükségünk szombaton az MTK otthonában ahhoz, hogy harcban legyünk a két bajnoki egységért. 

Pusztai Petra: Mindenképpen a védelmen és a jó visszarendeződésen lesz a fő hangsúly és azon, hogy minél kevesebb gólon tartsuk őket. Támadásban fegyelmezetten és minél kevesebb technikai hibával kell játszanunk. Ha koncentráltan és pontosan játszunk, úgy gondolom esélyünk lehet meccsben maradni és akár pontot vagy pontokat hazahozni.

MTK Budapest - Kozármisleny KA K&H Liga - Női NBI - 13. Forduló Játékvezetők: Kiu Gábor, Kiu Tamás Helyszín: Riz Levente Sport -és Rendezvényközpont - Budapest, Pesti út 88.


123 views
bottom of page