top of page

Bernhardt Panna is velünk marad

Három éves szerződést írt alá fiatal átlövőnk, így még biztosan sokáig tapsolhatunk jó megoldásai után.

Kozármisleny KA

Egy egyesület, klub életében mindig az a legszebb dolog, ha a saját bázisából érkeznek olyan játékosok, akikre hosszú távon építhető a csapat és a jövő. Köszönhetően az utánpótlásnevelő rendszerünknek - és természetesen a benne dolgozó kollégák áldozatos munkájának - abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy építhetünk fiataljainkra.


Bernhardt Panna egyesületünkből került be a junior válogatottba, valamint felnőtt csapatunkban is egyre inkább helyet követel magának. A fiatal átlövő eddigi mislenyi pályafutása során 1029 alkalommal zörgette meg az ellenfelek hálóit 339 mérkőzést lejátszva. Legalább ennyit még mislenyi színekben, Panna!

Ennek tudatában nem is volt kérdés, szeretnénk őt továbbra is itthon tudni és tartani. Mindkét fél elképzelései azonosak voltak, így gyorsan sikerült egymás kezébe csapni. 

Bernhardt Panna: Először is szeretném megköszönni a bizalmat, hogy én is a felnőtt csapat tagjaként készülhetek a bajnokságra, hiszen számomra ez egy nagy lehetőség. Tanulmányaimat is Pécsett szeretném folytatni és úgy érzem, itt van a legnagyobb esélyem arra, hogy felnőtt csapat tagjaként a lehető legtöbb játéklehetőséget kapjam.  Azon leszek, hogy minél hamarabb fel tudjam venni a felnőtt játék ritmusát és tudjam segíteni a csapatot, hogy együtt elérjük a kitűzött célokat.
Kovács Tamás: Panna üstökösként robbant be tavaly a felnőttek világába, amikor a világsztárokkal teletűzdelt Győri Audi ETO KC elleni mérkőzésen „gátlástalanul” kézilabdázva mutatkozott be gólokkal! A fejlődése azóta is töretlen és nyugodtan mondhatom, hogy Panna azóta is kettesével veszi a lépcsőket. Nemcsak a felnőtt csapattársak nyilatkoznak róla elismerően, hanem a szurkolók is hamar megkedvelték. Az idei évben egyre több lehetőséget kapott a felnőtt csapatban és meghívót kapott a junior válogatottba is. Egyértelműen komoly lehetőségek előtt áll fiatal sportolónk! Saját nevelésű játékosként hároméves megállapodást kötöttünk vele!

Szépen alakul a jövő fiatal, és sikerre éhes mislenyi csapata! Hajrá Misleny! 


462 views
bottom of page