top of page

Edzőmérkőzéssel zárjuk a második hetet

Egy újabb kemény hetet dolgoztak végig lányaink, aminek lezárásaként az Érd gárdájával mérhetik össze pillanatnyi állapotukat.


Nem az eredmény lesz az elsődleges egyik gárda számára sem, hiszen ne feledjük el, hogy egy felkészülés idején rendezett találkozó esetében rengeteg variációt próbálgatnak az edzők, valamint a két csapat más ritmusban, más terheléssel készül egy-egy találkozóra. Ezen összecsapások elsődleges célja, hogy mindkét oldalon ki lehessen próbálni új dolgokat, vagy az eddig gyakoroltakat tökéletesíteni, valamint éles helyzetben is kipróbálni. Biztosak lehetünk benne, hogy így lesz ez most is, hiszen ellenfelünk számára is ez lesz az első felkészülési mérkőzés. Bár Simics Judit tanítványai az NBI/B küzdelmeire készülnek (a tavalyi szezont követően búcsúztak az első osztálytól), bőven akad köztük olyan sportoló, aki az NBI-be is belekóstolt már, sőt, meghatározó tagja volt korábbi egyesületének. Kiváncsian várjuk tehát, hogy melyik gárda meddig jutott az eddigi két hét során a csapatjáték építését tekintve, illetve az egyéni készségek, képességek fejlesztése terén.


Megkérdeztük vezetőedzőnket, Gyulay Lászlót, hogy mit vár első edzőmérkőzésünk során a csapattól.


Gyulay László:

A fő hangsúly azon lesz, hogy azokat az elemeket gyakoroljuk, amiket a két hét alatt tanultunk. Elsősorban taktikai elemeket, mind támadásban, mind védekezésben. Maga az eredmény nem befolyásol semmit, hiszen ez egy felkészülési mérkőzés. A fő hangsúly azon lesz, hogy a tanult elemeket tudjuk alkalmazni, értsük a játék struktúráját, és hogy megtudjuk, mik azok a kardinális pontok, amiken javítani kell.

A mérkőzés ZÁRT KAPUS lesz az Érd Aréna felújítása miatt, így ezúttal élőben NEM lehet megtekinteni a lányok meccsét!


Hajrá Misleny! #csakamisleny


194 views
bottom of page