top of page

Megvan a két pont

A Hajdúnánás öt meccsen keresztül nem talált legyőzőre, nekünk viszont sikerült saját csarnokukban elvenni veretlenségüket az NBI/B 6. fordulójában

Azzal vezettük fel a meccset, hogy kemény védekezésre, fegyelmezett támadásokra lesz szükségünk, hogy a listavezetőt saját otthonában megszorongathassuk, vagy akár a két pontot is megszerezzük. Kijelenthetjük, hogy ez megvalósult. Sikerült alacsony gólszámon tartani Siska Pálmáékat, míg elől viszonylag pontosan és fegyelmezetten játszottak Bréda Lucáék. 

Mi vettük fel hamarabb a gólszerzés fonalát, de nem kellett sokat várni a hazaiak válaszára sem. Gyorsan egál lett az állás, majd a Nánás ragadta magához a vezetést is, de szerencsére nem sokáig. Újra nálunk volt az előny a huszadik minutumra, majd két gólos különbségen állapodott meg az eredményjelző, ami a szünetig nem is változott. A vezetés ellenére természetesen volt mit átbeszélnie a szünetben a csapatnak. Ennek ellenére a második félidő negyedik percében Siska Pálma révén egyenlített a Nánás. Indulhatott tehát egy 26 perces “minimeccs” a két pontért! A helyzetre pedig mi reagáltunk jobban: egy 0-4-es rohamot produkáltunk, 14-18-ra módosítva ezzel az eredményt, azonban az utolsó tíz percre ismét lőtávolba kerültek a hazaiak. A végjáték megkezdésekor csupán két gól volt az előnyünk, ami egy ponton egyre olvadt, de szerencsére nem remegtek meg a kezek ennek ellenére sem. Ismét jól reagált a csapat, és ahogy korábban, most is háromra növelték lányaink a fórt, ami végzetesnek bizonyult a hazai csapatnak, nekünk pedig a két pontot jelentette. A győzelemmel újra nyílttá tettük a bajnoki esélyeket, de igen sűrű a tabella. Több hibának nincsen helye, hiszen az első és a hetedik helyet csupán 2 bajnoki pont választja el! 

Legközelebb az ENUSE ellenében gyarapíthatjuk pontjaink számát, november 2-án, hazai pályánkon!

Gyertek, szurkoljatok akkor is a lányoknak! 

Gyulay László: Nagyon büszke vagyok a lányokra, a CSAPATRA, az egész stábra! Remekül felkészültünk a Hajdúnánás játékából, semmivel sem tudtak meglepni minket, még a 7:6 elleni játékkal sem. Már az első játékrészben tetemes előnyt alakíthattunk volna ki, de Pásztor Betti, az ellenfél kapusa nagyon jól védett! Azt gondolom, minden célkitűzésünket teljesítettük: győztünk, jól játszottunk, szorossá és nyíltá tettük a bajnokságot, vissza szereztük az önbizalmunk, és csattanós választ adtunk... Nagyon szépen köszönjük szurkolóinknak, hogy ide is elkisértek minket, hittek bennünk, és a csapat mögött-mellett álltak, ez rengeteget jelent a csapatunk és közösségünk számára!

Hajdúnánás Kézilabda NKFT - Kozármisleny KA 23-26 (10-12)

NBI/B - 6. Forduló - 2024.10.19. 18:00 

Hódos Imre Városi Sportcsarnok - Hajdúnánás - 135 néző 

Játékvezetők: Kovács Tibor, Mándli Balázs


Kozármisleny KA: Wichmann, Vig - Bánfai K. 1, Markovics 1, Csire, Brettner 3, Grosics 4, Lengyel 3, Bánfai V. 2, Bréda 6, Kuti, Hornyák 1, Scheffer 4, Tobak, Bernhardt 1 

Vezetőedző: Gyulay László

Erőnléti edző: Varga Imre 

Gyúró: Kecskés Zsolt 


Eredmény alakulása: 5.p 3-3, 10.p 4-3, 15.p 5-4, 20.p 5-5, 25.p 8-9, 30.p 10-12, 35.p 14-14, 40.p 14-17, 45.p 15-18, 50.p 19-20, 55.p 21-23, 60.p 23-26

195 views
bottom of page